Üzenet az űrből

Lassan már a csapból is folynak a mesteri, angyali, arkangyali, jézusi és máriai üzenetek. Tegnap is kaptam egyet, ez késztet most arra, hogy itt üljek és nyomkodjam a billentyűket.

A legtöbbet el sem olvasom, mert amikor belepislogok, általában hamar kiderül: ez nem az én műfajom. Az üzenetek 98 százaléka ilyen. A maradék két százalékban épp eléggé megtalálom azt az isteni útmutatást, amire szükségem van.

Elég egyszerűen szoktam eldönteni, hogy kell-e vagy sem. Az első szűrő a nyelvezet, mert úgy gondolom, hogy Isten az én szavaimmal beszél hozzám, az elbonyolított mű szövegek engem eleve nem érintenek meg. Ha a nyelvezet rendben van, azaz az első mondat után a másodikat is elolvasom, akkor pedig már csak egy dolog dönt: épít-e?

Nem tudom, ismertétek-e Dombi Feri bácsit. Ő katolikus pap volt, kicsit (?) „eretnek”, aki csakrameditációkat tartott a miatyánkra, rendszeresen üzeneteket kapott odaátról, amiket „A Hang” címen közre is adott. Volt szerencsém többször is találkozni vele. Történt velünk olyan, hogy a személyes kérdésünkre, amit egy délelőttön feltettünk neki, izgatottan válaszolta: „gyertek testvérkék!” és a szomszéd szobában, a számítógépén ott volt a mi kérdésünk, s reája a válasz, aznap reggel kapta üzenetben...

Ő mondta mindig: „Testvérkék! Hát nagyon könnyű azt eldönteni, hogy Isten szólt-e hozzánk! Mert amit Ő mond, az épít-buzdít-vígasztal!”. És ez egy nagy igazság. Azóta már számtalanszor megtapasztaltam, hogy amikor isteni eredetűnek mondanak egy tanítást bennem bizony rendszeresen megszólal a vészcsengő. Olyankor, amikor ennek a feltételnek nem felel meg. A Doreen Virtue által közvetített üzeneteket például mindig elolvasom, mert egyszerűen árad belőlük a szeretet. Érezni azt az elfogadást, ami szerintem Isten sajátja. Nem ítélkezik, nem mondja meg mit tegyél, mit ne. Tanácsot ad, hogy hogyan lehet boldogabban, szebben, szeretet-telibben élni. De semmit nem tesz kötelezővé, nem mondja azt, hogy ezt meg ezt nem teszed, akkor jaj neked. Nem fenyeget semmivel, nem kötelez semmire, csak érzed, hogy szeret és elfogad.

A másik, ami ilyen üzeneteknél zavarni szokott (ez olyannál is, amikor tényleg „jó helyről” jön a válasz), hogy azt látom: hihetetlen rövidlátóak vagyunk mi emberek. Nem látunk túl a saját kisded problémáinkon. Nem is akarjuk igazán megoldani őket, és a kapott szuper válaszra olyan kérdésekkel reagálunk, hogy igen, de...?

Most például 2012 kapcsán mindenki azon izgul: vajon én túlélem? Vajon én benne leszek a „maradó csapatban”? De az a kérdés nem nagyon hangzik el, mit is kéne tegyek ezért. Ráadásul a félelem van eleve az egész tudakozódás mögött, mert frászban vagyunk, parázunk. Félünk a pokoltól, az örök kárhozattól, Isten büntetésétől, akkor is ha elvileg nem ezekben hiszünk, azért tudat alatt működik a program. Félünk a változástól, hogy olyan dolgok jönnek, amit nem látunk előre, amit nem tudunk kontrollálni. Félünk attól, hogy a halál után mégiscsak a semmi jön, és megszűnünk létezni (ez a materialista szemlélet hagyatéka).

Nos egy: nincs pokol, csak ha csinálunk magunknak. Márpedig ha jól körülnézek (és ehhez nem kell erőlködnöm), akkor sok ember csücsül a saját poklában. Talán innen kellene végre kimászni.

Kettő: félünk a haláltól, és azt hisszük, hogy ha most nem ugrunk akkor örökre vége az esélyeinknek. Na ezt a dogmát jól belegyömöszölték az agyunkba, talán ezen is lehetne kicsit dolgozni. Mert ott vagyok, ahová a gondolkodásom vitt. Amit tegnap hittem, gondoltam, az van ma. És ma mit gondolok? Mert ez lesz a holnap!

Három: a változás maga az élet, a halál pedig nem az élet ellentéte, ha már polaritásban gondolkodunk, hanem a születésé. Akkor van igazi halál, ha nem engeded a változást. Az ellenőrzés elengedését pedig érdemes kicsiben elkezdeni: ne állj a gyerek fölött, amikor mosogat...

Van egy kedvenc mondásom: Holnap a sör ingyen lesz. Nyugodtan kiírhatod, mert soha nem kell majd ingyen adnod. A holnap ugyanis nem létezik. Hiába próbáljuk megtudni, mikor is lesz ama nagy esemény, 2012 mely napján, hiába szeretnénk biztosítékot látni, hogy mi a jók közé tartozunk. Azért érzem veszélyesnek a kérdezősködést, és az üzeneteken való csüngést, mert hamis illúziót ad, miközben legbelül félünk. Én sem tartok ott, hogy biztos legyek bármiben, és azt is tudom, hogy vannak jócskán olyan életterületeim, ahol még nem néztem szembe az igazi, nem olyan fényes önmagammal. Lehet, hogy ez megakadályoz majd a nagy felemelkedésben. ... De az is lehet, hogy nem. Ezek az üzenetek a megoldáshoz igaziból nem visznek közelebb, kivéve ha azt mondják: Élj ma, légy boldog ma, légy elégedett, és szeress úgy, ahogy csak tudsz. Semmi más nem számít, mert nincs holnap!. „Csak ma ölel vissza akit átölelsz”.

Ne késlekedj, tedd meg azt, amit itt és most szívből meg tudsz tenni. Ha ez csak egy mosoly, vagy jó szó, már akkor is sokat tettél, de ha sikerül, akkor ÖLELD ÁT MA AZ EGÉSZ VILÁGOT!!!

CsE