Édes Földanyácska

Ma a Föld-pusztítás és a Föld-gyógyítás korszakában is vagyunk. Van, aki még kizsákmányol, szennyez pusztít öntörvényűen, önmaga felsőbbrendűségének tudatában. Vannak, akik öntudatlanul szennyeznek, pazarolnak, vannak, akik már szeretnének szemléletet váltani, de úgy érzik – tele bűntudattal – hogy kényszerpályán mozog az életük és minden hiába, nem tehetnek semmit érdemben a környezetükért. Vannak, akik szellemi szinten mozogva minden tőlük telhetőt megtesznek a Földet gyógyítják, katasztrófákat hárítanak el az emberiség feje fölül. Színes a kép, mint minden más területén az életnek.

Néha én is szennyezem a környezetem, bár igyekszem tudatosan cselekedni ahol csak lehet. Néha én is úgy érzem, hogy vannak kényszerpályáim, és nem tudok környezetbarátabb lenni, bárhogy is szeretném.  Néha én is beülök egy-egy spirituális körbe és gyógyítom a Földet. Mégis úgy érzem, hogy nem ilyenkor adok igazán Földanyának. A neki szóló szeretetem akkor érződik, amikor evés előtt hálával gondolok Rá, megköszönöm mindazt, amit az asztalunkra tett. Akkor is erősen érződik – sajnos elég ritkán még - , amikor hálával gondolok a testemre, arra, hogy ez a test segít megélnem, megtapasztalnom az anyagot, a sűrű és nehézkes világot, azt a sokat szapult illúzióktól hemzsegő „földi poklot”, amiből sokan szabadulni vágynak. Van, amikor én is szabadulnék, de már egyre többször érzem azt: jó helyem van itt. Ha megszülettem ebbe a földi testbe, amit Földanyácska adott az emberi anyámon keresztül, ami ugyan nehézkes az égi rezgésekhez képest, mégis kell, mert azokat a tapasztalásokat adja meg, amit máshol hiába keresnék. És ilyenkor, amikor ezt érzem, akkor nagyon hálás vagyok, amiért itt lehetek, és nem vágyom „haza” a szellemi síkra, hisz ez a világ ugyanúgy az otthonom. Én teremtettem, szellemből és lélekből formálódott anyaggá, ugyanúgy ahogyan az én testem is. Otthonom a test, otthonom a világ és otthonom Isten. Miért akarnék máshol lenni? Ez volt a vágyam, megteremtettem itthon vagyok.

Ha szeretetet keresek, akkor csak körül kell néznem. A Természet, Földanya élő megnyilvánulása mindig a segítségemre van.

Nemrég cseresznyét szedtünk eladásra. Miközben szedtem, arra gondoltam, hogy legyen áldott mindenki, aki eszik belőle, mosolyogjon, és érezze a boldogságot és szeretetet. Nem adtam semmi pluszt ezeknek a cseresznyéknek. Nem gyógyítottam, nem energetizáltam. Csak felemelkedtem a tőlem telhető legszeretettelibb állapotba, és ezzel a cseresznyében benne lévő rezgéstartományból ezt a mintát csaltam elő. Ebben semmi varázslat nincs, egyszerű rezonancia az egész. Még az is lehet, hogy mindeközben maga a cseresznyefa emelt engem.

Régebben volt már olyan élményem az erdőben, hogy a szép, öreg fákat észre kell venni, és akkor csodálatos „beszélgetésnek” lehetünk részesei. Meg is ölelhetjük, de az is elég, ha leülünk a kiálló gyökereire és a hátunkat a törzsének támasztjuk. Ha észrevesszük a benne lévő szépséget és erőt, a végtelenséget, bölcsességet, Istent, akkor megnyílik egy csatorna, és mindaz, ami Földanya igazi lényege, átáramlik belénk. Ő ad nekünk. Ő, aki egy hatalmas lény, akinek az ember a maga kisded játékaival olyan, mint nekünk a csipkelődő szúnyog. Egy jól irányzott csapás és volt, nincs…

Nem hiszem azt, hogy mi picinyke emberek nagyot tudnánk ártani Neki, hisz egy apró mozdulata elég ahhoz, hogy egy földrengés vagy vulkánkitörés visszaállítsa a megborult egyensúlyt. Az esőerdők kiirtásával is csak maga alatt vágja a fát az emberiség. A természetben olyan erő van, ami továbblép az emberen, és ha idő is kell hozzá, Földanya bizony meggyógyítja magát, emberrel vagy anélkül. Tűntek már el civilizációk, és kezdhette az emberiség elölről, amikor nem tartotta ezt tiszteletben. Ha van bennünk alázat, akkor tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. Ez persze nem jogosít fel a kártékonykodásra vagy a szemünk becsukására. Látni kell mit teszünk, és törekedni a harmóniára. Földanya szeret bennünket, hisz mindannyian a gyermekei vagyunk, de nem fogja megengedni, hogy elpusztítsuk. Ebben pedig benne van a teremtőerőnk használata is. Mert aki a katasztrófákra figyel, az katasztrófát fog teremteni, akkor is ha nem akarja. Aki reménytelennek látja a tévéhíradó hatására a világ sorsát, és retteg, az ezt a minőséget teremti meg magának. Aki harmóniában él a természettel és félelem helyett bizalmat keres, az azt is teremti meg.

A szeretetünkkel tudjuk kiépíteni azt a hidat, ami összeköt Földanyával, aminek a segítségével meghalljuk a hangot, azt a szelíd szerető anyai szót, amit folyamatosan suttog a fülünkbe, csak nem voltunk képesek arra, hogy meghalljuk.

Itt az ideje a gyógyításnak. Be kell gyógyítani a sok-sok évszázados arrogancia és felsőbbrendűség okozta sebeket, meg kell találnunk a gyógyírt süket füleinkre, vak szemeinkre. Ez a gyógyír pedig sokszor csak annyi: be kell fogni a folyton beszélni akaró szánkat, elhallgattatni a mindig okos agyunkat, és megnyílni a természet szépségére, befogadni a környezetünkben jelen lévő erőt és harmóniát. Minden növényben, állatban, fűben, kőben, bogárban, felhőben, szivárványban, esőben és naplementében ott van. És amikor ezeket észrevesszük, megcsodáljuk, akkor gyógyul minden, aminek gyógyulnia kell.

CsE